A természet vegyészei
Amikor Carl von Linné természettudós 1758-ban az Apis mellifera nevet adta a mézelő méhnek, nem sokat tudott arról, mi zajlik valójában a kaptárak kulisszái mögött. A név latinul azt jelenti, „mézszállító méh”, mivel Linné azt gondolta, a méz a virágokban található, a méhek pedig csak összegyűjtik. Később - tévedését feltehetőleg kissé szégyellve - rendszertani műve újabb kiadásában már „mézkészítő méh”-ként hivatkozik a fajra, de addigra az eredeti latin elnevezés bekerült a köztudatba.
Szerencsére ma már nem kérdés, hogy a méhek a természet vegyészei.
„Nincs hozzájuk hasonló az állatvilágban” - mondja Jonathan Powell, a The Natural Beekeping Trust (Természetes Méhészeti Tröszt) megbízottja. „A természetre gyakorolt hatásuk felbecsülhetetlen, hiszen a növények mellett hatással vannak a növényeket elfogyasztó állatokra és rovarokra is. Mondhatjuk, hogy ők a természet világának szíve, hiszen közvetett vagy közvetlen módon ők állítják elő az élelmet az összes többi faj számára. Nagyon fontos, hogy megbecsüljük ezt az ajándékot, és behatóan ismerjük a mézkészítés folyamatát.”
Nyugodtan mondhatjuk, hogy a 25 dorseti méhkast gondozó méhész, Mike Madgwick a téma szakértője. Az alábbiakban röviden összefoglalja a folyamatot: „A méz alapvetően monoszacharidok (köznapi nevükön cukrok), egészen pontosan a fruktóz és a glükóz túltelített oldata. A méhek a begyűjtött nektárt egy különleges szervükben, a mézgyomorban tárolják; ebben szállítják vissza a nektárt a kaptárba. Egy mézelő méh a saját testsúlyát jelentősen meghaladó mennyiségű nektár szállítására is képes.”
„Amint visszatért a kaptárba, a begyűjtést végző méh visszaöklendezi a nektárt, melyből a dolgozó méhek elkezdenek mézet készíteni. A méhcsalád tagjai többször is lenyelik, majd visszaöklendezik a nektárt, melynek víztartalma szép lassan 70-80%-ról kevesebb, mint 20%-ra csökken. Ez a szuperkoncentrátum, mely a nektárban található cukrok arányának változása miatt bizonyos kémiai változásokon is átmegy, maga a méz.”
A mézkészítés tehát rendkívül összetett, nagy odafigyelést igénylő folyamat. A nektár sűrítése során a méhek gyomrából származó enzimek és antioxidáns anyagok is az oldathoz adódnak. A méz csak a végső koncentráció elérése után kerül a méhkaptárban található cellákba, melyek az élelmiszer tárolására szolgálnak. „A koncentrátum megfelelő sűrűsége rendkívül fontos, mivel ha több mint 20% víz található az oldatban, fennáll az erjedés veszélye, ami azt jelentené, hogy a méz nem alkalmas tápláléknak a méhek számára” - mondja Mike Madgwick.
“A mézben csak elenyésző mennyiségű baktérium és mikroorganizmus képes túlélni” - mondja a Brit Méhészek Egyesületének sajtószóvivője, Diane Roberts. “A méz savas kémhatású, pH-értéke 3 és 4,5 között van, ami gátolja a baktériumok és a gombák elszaporodását.”
„A mézelő méhekkel való kapcsolatunk lehetne a mostaninál sokkal egyszerűbb is.”
Felelős méhészet a világ körül
A méz természetes öntartósító és antimikrobiális tulajdonsága miatt az emberiség történetének egyik legfontosabb összetevőjévé vált. Az időszámításunk előtt 2400 környékéről származó egyiptomi barlangrajzok a maiakhoz hasonló méhészeti módszereket örökítenek meg. The Archeology of Beekeeping (A méhészet archeológiája) című 1984-es könyvében Eva Crane így ír a témáról: „A méhészet valójában alig változott az elmúlt 4400 év során.”
Bár a módszerek keveset változtak az ókori Egyiptom óta, a folyékony arany iránti kereslet ma sokkal magasabb. A méz világszerte a boltok polcainak elengedhetetlen kelléke, de éppen különleges értéke miatt fontos, hogy a méhészek a méztermelés mellett a méhek biztonságáról is gondoskodjanak.
Méz a vadonban
A Zambia körülbelül 60%-át borító vad, megműveletlen erdő fáinak lombjai közt meghallhatod a vadméhek összetéveszthetetlen zümmögését. A helyi közösségek számára a vadméhek által készített méz bevételi forrást jelent; a helyiek a gyomirtó- és növényvédő szerek használata helyett a vadméhek természetes élőhelyét védik.
„Komoly szakértelemmel, a méhek iránti legnagyobb tisztelettel zajlik a munka. A méhészet generációról generációra száll. A szülők már egészen korán megtanítják méhészkedni a gyermekeiket, akik így nem félnek a méhektől, és olyan tudást szereznek, mely más területeken is rendkívül értékes lehet, pluszbevételt jelentve a helyi közösség számára” - mondja a Lush beszerzője, Gabbi Loedolff.
A vadméhészek hagyományos, kézzel készült méhkasokat alakítanak ki a fák kérgében, melyek elkészítésére az idősebb korosztályok tanították meg őket. Egy fa körülbelül 15-20 méhkasnak ad otthont; ezek 10 évig szolgálhatnak a méhek lakhelyéül, miközben minimális hatással vannak a környezetre. A méhészek felkúsznak a fák törzsén - általában mindenféle védőfelszerelés nélkül -, majd a méhkas fakéregből készült üreges tetejét eltávolítva begyűjtik az értékes lépes mézet. Ez a tevékenység rendkívül veszélyes, de a méhek a magasan elhelyezkedő méhkasokat kedvelik, így szükség van a hajmeresztő mutatványokra.
Brit méhészet - vissza az alapokhoz
A zambiai vadméhészet persze félelmetesnek tűnhet a méztermelés világszerte elterjedt, népszerűbb formáihoz képest, de Európában is kísérleteznek forradalmian új módszerekkel. Philip Chandler devoni méhész a „vissza az alapokhoz” hozzáállást képviseli. Évekkel ezelőtt a méhek védelme érdekében természetesebb megközelítést kezdett alkalmazni. „Hagyományos felszereléssel és kaptárakkal kezdtem méhészkedni, de nagyon hamar elkezdtem megkérdőjelezni a bonyolult eszközök használatának szükségességét, hiszen valójában nagyon egyszerű folyamatról van szó. A mézelő méhekkel való kapcsolatunk lehetne a mostaninál sokkal egyszerűbb is.”
Phil egyszerűbb, ún. "felső rudas” (top bar) méhkaptárakat használ, melyek nagyobb szabadságot adnak a méheknek a lép építése során; ezt olyan szaporítási módszerekkel egészíti ki, melyek segítenek a méheknek, hogy legyőzhessék a betegségeket, vagyis - ahogy ő fogalmaz - „megoldják a saját problémáikat”. Elárulja, hogy a közelmúltban vett három méhkirálynőt a Sussexi Egyetemtől, mivel ezeknek a példányoknak van egy különleges képessége: „Ezek a királynők képesek kiszúrni a cellákban fészkelő ázsiai méhatkákat, és utasítani a dolgozókat, hogy dobják ki őket. Rendkívül ellenállók a betegségekkel szemben is, ezeket a tulajdonságokat pedig szeretném átörökíteni az általam tenyésztett méhekbe.”
Phil megjegyzi, hogy az elmúlt időszakban a mézelő méhek száma emelkedni kezdett, bár sajnos továbbra is van ok az aggodalomra. „A méheknek problémáik vannak, ezekért a problémákért pedig nagyrészt mi vagyunk a felelősek. Az ázsiai méhatka elterjedése és a vegyszeres mezőgazdaság fenyegetése is a globális méhészeti iparnak köszönhető.”
„Az Egyesült Királyságban élő mézelőméh-populáció mérete egyenes arányban van az itt dolgozó méhészek számával, ami szerencsére az elmúlt 5-6 évben emelkedett; így a mézelő méh jobb helyzetben van, mint más fajok, például a poszméh vagy a magányos méh, melyek csak magukra számíthatnak, így komoly veszély fenyegeti őket”.
Tekintve, hogy milyen fontosak a méhek a természet szempontjából, élőhelyük védelme és további vad méhkasok telepítése olyan felelősség, melyet nem hanyagolhatunk el.
Csatlakozz a diskurzushoz:
Kezdőlap -