(Nem annyira) Édes élet

A vanília a világ második legdrágább fűszere. Termelése igazi türelemjáték, a világpiac azonban nagyon türelmetlen. Ha a gyenge termés kielégíthetetlen kereslettel találkozik, mindenki veszít.

Lulu le sem tudta vakarni a vevőket.

A telefon 2016 szeptemberében kezdett csörögni, négy hónappal az ugandai Rwenzori régióban termő vanília termésének érése előtt. Békésebb időkben Lulu egyszerűen lerázta volna őket, hogy a munkájával foglalkozhasson: a vanilinkristályokkal borított vanília szárításával, csomagolásával és kereskedelmével. "2016-ban elrontották az egészet" - vallja be. "Remélhetőleg a következő szüretre megértik, hogy hülyék voltak hónapokkal előre megvenni a termést."

Októberre a potenciális vásárlók özöne szinte kibírhatatlan lett. "Még november sem volt, de már két hete tömegével vásárolták a vaníliát".

Az okokat nem kell sokáig keresni: a vanília jelenlegi ára elképesztően, fenntarthatatlanul magas. 2012 óta évente 120%-kal drágul, legalábbis a Mintec adatfeldolgozással foglalkozó cég elemzése szerint. Egy friss iparági jelentés szerint egy tonna bab ma 360 ezer dollárba (körülbelül 98 millió forintba) kerül.

Itt jön a képbe Madagaszkár, a világ legnagyobb vaníliatermelője. A kereskedelmi forgalomba kerülő vanília 80%-a innen származik. Amikor 2015-ben az éves szüret mindössze 1300-1400 tonna vaníliababot hozott - az előrejelzett 2000 tonnához képest -, az árak az egekig szöktek. A dolgot tovább súlyosbította a korai szüret és a hanyag gyártási folyamat káros gyakorlata. A vákuumcsomagolás megtartja a nedvességet, így növeli a babok tömegét, tehát az árát is - az eljárás annyira népszerű lett, hogy a madagaszkári kormány betiltotta. Az illegálisan piacra került alacsony minőségű, gyakran penészesen érkező babokkal nem sokra mentek a hidegebb éghajlatú európai országokban és Amerikában.

A szemfülesebbek vigyázó szemüket Ugandára vetették, ahol a két esős évszak miatt kétszer lehet szüretelni. 2016 októberében ők - sokan közülük megbízott ügynökök - hívták éjjel-nappal Lulut, azonnali hatállyal vaníliát követelve. "Nem érdekli őket, ha sz*r minőségű a vanília, az sem érdekli őket, ha éretlen és penészes. Nem tudom, hogy ússzák meg" - mondja Lulu.

A rwenzori farmerek pénzt szeretnének, illetve a lopások megszűnését. Lulu is ezt a két dolgot akarja, de még ennél is többet - időt. Időt arra, hogy a babok teljesen megérjenek, időt a különleges, színváltó vanilinkristályok megjelenésére. Elmondása szerint az ilyen babok "olyanok, mint a legdrágább pezsgő vagy bonbon".

"Nem vagyok hajlandó éretlen vaníliát venni." Cége a kozmetikaipart, illetve a csokoládé- és jégkrémgyártó cégeket látja el vaníliával, így a minőség elsődleges. "Csak akkor kaphatod meg a legjobb minőségű vaníliát, ha a megfelelő időben szüretelsz. Nem tudod kijátszani a rendszert."

Akkor most vége a (vanília)világnak?

Úgy tűnik, az emberek vanília utáni sóvárgása nem ismer határokat: évente akár háromezer (!!!) tonna vaníliát is eladnak. Pedig a popkultúrában a vanília sokáig az "izgalommentes, normális, konvencionális, unalmas" dolgok szinonimája volt; még Simon Cowell, a zenei tehetségkutatók rettegett zsűritagja is sértésként használta egy produkció láttán. Ennek ellenére a vanília mindenhol ott van: a jégkrémtől a csokoládén, a kólán és a péksüteményen keresztül a parfümökig.

Hogyan alkalmazkodott az ipar a megnövekedett kereslethez? Egyszer és mindenkorra lemondhatunk a krémesről? Egyesek más ízekre koncentráltak: 2016-ban nyolc év után először dobtak a piacra több csokis jégkrémet, mint vaníliásat. Mások alternatív források után néztek, például gvajakolból (ez egy petrokemikália), fenyőkéregből, szegfűszegolajból, korpából és ligninből szintetizálják a vanilint.

A többiek - hatalmas, ipari mennyiségű vaníliát használó cégek, akik ígéretet tettek a természetesebb működésre, vagy kisebb vállalkozások, akik kézműves termékekkel hirdetik magukat, például a Purbeck Ice Cream - kénytelenek többet fizetni, ha szeretnék megőrizni a minőséget. "Mivel márkánk a prémium kategóriás, természetes összetevőkből, adalékanyagok és színezékek nélkül készült fagylaltra épült, vásárlóinkat csak a legkiválóbb minőségű összetevőkkel tarthatjuk meg. A mesterséges alternatívák szóba sem jöhetnek" - mondja a Purbeck Ice Cream marketingcsapatának tagja, Emily.

A legegyszerűbb megoldásnak persze a még több vanília termesztése tűnik. De a vaníliatermesztés egyáltalán nem egyszerű. Először is ott a beporzás kérdése: 12 órád van rá. "Valójában ennél is kevesebb. Inkább 8 óra" - mondja Lulu. A virág napkeltekor nyílik, napnyugtára pedig el is hervad. Csak a kezedet és egy faragott botot (esetleg tűt) használhatsz. Össze kell nyomnod a női és férfi ivarszerveket, amíg a pollen meg nem ragad. És ez a könnyebb része. Ezután következik a blansírozás - a babok forró vízbe helyezése, "megizzasztása" és a napon való kiszárítása. A szárítás hagyományosan legalább három hónapig tart, de Lulu szerint az igazán gyönyörű babokhoz hat, optimális esetben kilenc hónap szükséges.

"Ahogy meghallják az árát, azonnal elkezdenek vaníliát ültetni, de nem tanulnak a múltbéli hibákból. Miután elültetted, legalább 4-5 év kell az első rendes terméshez. Ugandában biztosan. És öt évvel később, amikor elkezdenek igazán jól teremni, az árak nagyon-nagyon alacsonyak lesznek."

Ezen az évtizedek óta tartó körforgáson a farmerek veszítették a legtöbbet. Amikor a múltban a vanília ára csökkent, kénytelenek voltak más növényeket termelni. Amikor a vanília ára magas, gyakoriak a rablások (egy kiló vaníliát percek alatt le lehet szedni, az ára pedig több, mint amennyit egy ugandai 5 hónap alatt keres).

A korai szüret kényszere azt jelenti, hogy a farmerek nem jogosultak a méltányos kereskedelemért járó prémiumra. "A prémiumot a közösség kapja, a tagok döntik el, hogy mit kezdenek vele; lehet, hogy új tetőt, új irodaépületet építenek belőle, földet vásárolnak vagy egy adminisztratív munkatárs bérét fedezik belőle" - mondja Lulu. A korábbi rossz időszakokban a Rwenzori-hegység környékén élő farmerek pont a fair trade ár miatt tudták fenntartani ültetvényeiket - bár ez sokat elmond arról is, mennyire igazságtalan a rendszer a nem fair trade termelőkkel szemben.

Az egyik működőképes megoldásról éppen most tárgyal az ugandai mezőgazdasági miniszter Luluval és más vaníliaexportőrökkel. Az elképzelés szerint a farmerek és az exportőrök megegyeznének egy dátumban, ami előtt senki sem szüretelhet. A kormány ezt a dátumot törvénybe is iktatná. Az ötletet támogatja a kormány és a privát szektor is; Vincent Bamulangaki Ssempijja, a szektorért felelős miniszter így nyilatkozott: "az általunk termelt vaníliát nem vásárolja meg senki, mert rossz a minősége. Ez ellen a farmerekkel és a kereskedőkkel vállvetve kell harcolnunk, mert minden eddiginél több pénzt veszíthetünk, ha nem tesszük."

Az ugandai vaníliatermelők jövője belülről biztosítottnak látszik. Kívülről viszont - legalábbis a következő szüretig - minden bizonytalan.

Vajon hamar javul a helyzet? Lulu nem biztos benne. Ha a vaníliapiacról van szó, senki sem lehet biztos semmiben. Idén Lulu elkergetni sem tudta a vevőket, "akik megőrülnek, ha emelkednek az árak". Reméli, hogy jövőre egy kicsit csendesedik a helyzet. Akármi is történjék, Lulu a rá jellemző türelemmel várja, hogy a vanília teljesen érett legyen.

"Nem a gyors meggazdagodás a cél" - mondja.